Újrahasznosítás. Kiváló ötlet, még jobb a megvalósítás.

Újrahasznosítás. Kiváló ötlet, még jobb a megvalósítás.

Néhány éve már van lehetőségünk a fektetési hulladék újrahasznosítására, ám az igazi kihívást a ragasztott használt padló jelenti. Áttörést jelentő technológiájával a Tarkett most egyedülálló lehetőséget kínál európai ügyfeleinek a ragasztott, használt homogén padlóburkolatok újrahasznosítására, csökkentve ezáltal a szén-dioxid-kibocsátást és a hulladékot, valamint lendületet adva ezzel a fenntarthatósági céljaiknak. Ezek nem csupán üres szavak. A padlóburkolatokat újrahasznosítjuk és új termékeinkhez nyersanyagként felhasználjuk. Immár ügyfeleink is aktívan hozzájárulhatnak ambíciónk megvalósításához, és ezáltal segíthetnek abban, hogy padlóburkolataink még több újrahasznosított anyagtartalommal rendelkezzenek.

A Skandináviában, Németországban és Franciaországban induló forradalmi technológia ReStart® visszavételi és újrahasznosító programunk égisze alatt működik. Kezdetben azokat a használt homogén padlóburkolatokat vesszük vissza, amelyek 2011 után készültek, tehát ftalátmentesek. A ftalát egyfajta lágyító, amelyet a Tarkett-padlóburkolatok készítése során ma már nem alkalmazunk.

Collecting used homogeneous flooring for recycling

Technológiai áttörés

A Tarkett új, szétválasztást és újrahasznosítást szolgáló technológiája megoldást kínál a használt homogén padlóburkolatok újrahasznosítására. A svédországi Ronnebyben található újrahasznosító üzemünkben a padlóburkolatot felaprítjuk, megtisztítjuk a maradványoktól és ragasztófoltoktól, majd megszárítjuk, hogy aztán új PVC padlóknak adhassunk életet. Az újrahasznosítási folyamat rendkívül erőforrás-hatékony, mivel a visszavett padlóburkolatok minden egyes négyzetméteréből egy négyzetméternyi új padlóhoz elegendő nyersanyagot tudunk előállítani. 2025-ig 8500 tonna vagy 3 000 000 négyzetméter padlóburkolatot szeretnénk újrahasznosítani, majd szeretnénk ennél is tovább fejlődni.
„Ez annak az együttműködésnek az eredménye, amelynek célja a körforgásos PVC padlóburkolatok újragondolása, így ügyfeleink egyaránt élvezhetik a kibővített padlóújrahasznosítási szolgáltatásaink és a körforgásos padlóburkolat nyújtotta előnyöket" – magyarázza Benjamine Proisy, EMEA fenntarthatósági igazgató . „Ez mind része a fenntarthatóság felé vezető utunknak és azon törekvésünknek, hogy cégünket és ügyfeleinket segítsük a körforgásos gazdaságra való átállásban, illetve a karbonlábnyom csökkentésében.“

Two operators speaking at our recycling centre in Ronneby, Sweden

Miért jó ez ügyfeleinknek?

  • Alacsonyabb kibocsátás – A PVC padlóburkolat újrahasznosítása lehetővé teszi a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését azáltal, hogy kiküszöböli mind az új nyersanyagok kinyerésével és feldolgozásával járó energiafogyasztást, mind pedig a hulladékégetést és a hulladéklerakást. 1 nm iQ homogén PVC padlóburkolat újrahasznosítása 9,8 kg CO2[1]-megtakarítást jelent.
     
  • Hulladékcsökkentés – A hulladék csökkentésével előrehalad a hulladékmentesség felé, és megtakaríthatja a hulladékkezelési költségeket.
  • Körforgásos padlóburkolat – A PVC akár nyolc alkalommal is hatékonyan újrahasznosítható[2]. Így termékeinkben maximalizálhatjuk az újrahasznosított anyagtartalmat és fenntarthatóbb padlóburkolatot kínálhatunk Önnek. Célunk, hogy 2030-ra termékeink 30% újrahasznosított anyagot tartalmazzanak.
     
  • Zöld épületek – Az újrahasznosítás és az újrahasznosított anyagokat tartalmazó padlóburkolatok megvásárlása által egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy zöldépület-tanúsítványt kapjon.
     
  • Hatékony visszavételi és újrahasznosító szolgáltatás – Jól működő ReStart® visszavételi és újrahasznosító programunknak köszönhetően visszavesszük padlóburkolatát. 2010 és 2020 között világszerte 109 000 tonna fektetés utáni és használt padlóburkolatot vettünk át újrahasznosítás céljából.
 

[1] A számítási módszer egy átlagos, 2,75 kg/nm felületi súlyú homogén iQ Tarkett-padló elégetési forgatókönyvén alapul; ERFMI, általános EPD „EN ISO 10581 szabvány szerinti homogén PVC padlóburkolat“, 5. oldal, EPD-szám: EPD-ERF-20180176-CCI1-EN (https://ibu-epd.com/veroeffentlichte-epds/)

[2] Vinyl Plus https://vinylplus.eu/recycling/a-smart-material/sustainable-recyclable

Restart operator at our recycling centre in Clervaux

Hogyan működik?

Ügyfeleink számára könnyűvé és problémamentessé tettük a folyamatot. Vegye fel a kapcsolatot a Tarkett területi képviselőjével, és írja alá Restart® egyezményünket! Ezt követően mi felmérjük, hogy padlója alkalmas-e újrahasznosításra, és ReStart® programunk keretében egyszerűen begyűjtjük.

Mi várható ezután?

Bővíteni fogjuk kínálatunkat, hogy a jövőben többféle padlóburkolatot is újra tudjon majd hasznosítani. 2025-ig és azt követően tovább bővítjük programunkat, így téve Önnek lehetővé, hogy közelebb kerüljön céljaihoz. Az újrahasznosítási folyamatot is tovább optimalizáljuk majd, így tovább és gyorsabban fejlődhetünk, együtt.


* A számítási módszertan elégetési forgatókönyvön és Tarkett átlagos homogén iQ tartományon alapszik, felületi tömege 2,75 kg / m2. Az értékek az ERFMI Generic EPD5-n alapulnak, homogén, 3,25 kg / m2 felületi súlyú vinyl padlókra. Az ERFMI értékeit újraszámolták, figyelembe véve a tömeg különbségét a példa termékhez viszonyítva. ERFMI, általános EPD „Homogén polivinil-klorid padlóburkolatok az EN ISO 10581 szerint”, 5. oldal, EPD nyilatkozat száma: EPD-ERF-20180176-CCI1-EN https://ibu-epd.com/veroeffentlichte-epds 
**Vinyl Plus https://vinylplus.eu/recycling/a-smart-material/sustainable-recyclable

Tudatos döntések meghozatala. Az emberek és bolygó érdekében.
Tarkett Human-Conscious DesignTM

Még több fenntarthatóságról szóló történet

Tarkett, Linoleum, Fabryka, Narnii, Zrównoważony wybór
Linóleumgyárunkban a fenntartható fejlődés céljainak elérésére törekszünk

Kezdeményező linóleumgyárak Narniában, amelyek lehetővé teszik a globális felmelegedés elleni küzdelmet.

Elkötelezettség a fenntartható fejlődés mellett
Elkötelezettség a fenntartható fejlődés mellett

Az éghajlatváltozás és a természeti erőforrások hiánya egyre fontosabbá teszi a padló tervezésének és gyártásának átgondolását.

egy lépés a karbonsemleges társadalom felé
iQ Natural padlóburkolat

Az iQ Natural következő generációja, egy lépés a karbonsemleges társadalom felé

Fenix recycled wood flooring collection
A vásárlóktól visszavett szalagparketta újrahasznosítása

Tudjon meg még többet arról, hogyan alakítottunk át 1000 m2 tömör tölgyfa parkettát az egyedi szalagparketta kollekció – Fenix – létrehozása céljából, melynek koptatórétege teljes egészében újrahaszno

Good Materials
Kiváló anyagok

Tudjon meg még többet arról, hogy milyen anyagokat használunk, és miként biztosítjuk, hogy minden részletet tudjunk róluk, és így teljesen őszinték lehessünk Önnel.

Beltéri levegőminőség
Beltéri levegőminőség

Tudjon meg még többet arról, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk az egészségesebb lakó- és munkaterek biztosítása iránt, és hogy erre milyen bizonyítékokkal tudunk szolgálni.

Ultra alacsony VOC
Ultra alacsony VOC

Tudjon meg még többet az illékony szerves vegyületek (VOC) rendkívül alacsony szintjéről, és arról, hogy ez miért fontos a jó közérzetünk szempontjából.

Kapcsolódó kollekciók